Sokat hallunk a különböző alternatív energiákról, mint a nap vagy a szélenergia, de annál kevesebbet foglalkoznak a hullámokban rejtőző erővel. Mindenekelőtt tisztázzuk, honnan erednek a hullámok: a Nap szelet kelt, a szél pedig felkorbácsolja a hullámokat.
A bolygónkat elérő napfény legnagyobb része az óceánok vizét melegíti. A melegebb víz felmelegíti a fölötte lévő levegőt, és a tenger vizének egy része elpárolog, vízgőz formájában a légkörbe kerül. A meleg levegő felemelkedik, eközben lehűl, a víz pedig kicsapódik belőle, felhőket és esőt hoz létre. A legmagasabbra emelkedő légtömegeket már a világűr fagyos feketesége hűti tovább. A hideg levegő ismét lesüllyed. Ez a hatalmas, napenergiával működő szivattyú állandó körforgásban tartja a hatalmas konvekciós cellákba rendeződő levegőt. A mi nézőpontunkból, vagyis a Föld felszínéről szemlélve az ezekben a konvekciós cellákban létrejövő, állandó áramlás alkotja a szelet. A szél másodlagos napenergia. Amint a szél végigszáguld a nyílt vízfelszín fölött, hullámokat kelt. A hullámok tehát harmadlagos napenergiát jelentenek.
A hullámok emlékeznek a szélre
A nyílt vízfelszínen akkor alakulnak ki hullámok, ha a szél sebessége nagyobb, mint körülbelül 0,5 m/s. A hullámok gerince a szél sebességével azonos sebességgel és azzal megegyező irányba halad. A hullámok hullámhossza (a hullámhegyek közötti távolság) és a hullám periódusideje (a szomszédos hullámhegyek áthaladása között eltelt idő) a szél sebességétől függ. Minél hosszabb időn keresztül fúj a szél, és minél hosszabb távolságon át fúj a vízfelszín fölött, annál magasabbak lesznek a szél által felkorbácsolt hullámok.
A hullámok hosszú időn keresztül „emlékeznek" a szélre, ezért a szél elállta után még napokon keresztül változatlan irányban haladnak, mindaddig, amíg bele nem ütköznek valamibe. A nyílt tengeren, ahol a szél iránya gyakran változik, a különböző napokon keletkezett, és eltérő irányba haladó, de egymásra rakódó hullámok kusza összevisszaságot hoznak létre.
Ha az adott irányba haladó hullámok olyan objektummal találkoznak, amelyik elnyeli a hullámok energiáját - például egy szigetsorral, ahol a szigeteknek homokos partja van -, akkor az objektum mögött a tenger nyugodtabb lesz. Az objektum „árnyékot vet", a továbbjutó hullámoknak kisebb lesz az energiája. Míg a napfény egységnyi területre továbbít valamekkora teljesítményt, addig a hullámok a partvonal egységnyi hosszára szállítanak bizonyos teljesítményt. A szélnek több ezer kilométeres nekifutásra van szüksége ahhoz, hogy igazán nagy hullámokat korbácsoljon a víz felszínén.
Nagy energia lakozik a hullámokban
A hullámok energiájából kinyerhető teljesítményre felső határt adhatunk meg, ha megbecsüljük, mekkora teljesítmény érkezik a hullámverésnek kitett partszakasz egységnyi hosszára, és ezt megszorozzuk a partvonal hosszával. Az Atlanti-óceán hullámainak energiáját már megmérték, ez körülbelül 40 kW a hullámverésnek kitett partszakasz minden méterén. Ez óriási teljesítménynek tűnik! Ha mindenkire jutna egy méternyi tengerpart, és a hullámok energiáját maradéktalanul ki tudnánk nyerni, akkor bőséggel állna rendelkezésünkre energia mai energiaigényeink fedezésére.
A hullámenergia felhasználásának vannak előnyei és hátrányai. Az előnyök közé tartozik például, hogy hatalmas potenciált rejt a tengerparti országok számára, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb, mint a szél, továbbá a hagyományos elektromos energia előállítással ellentétben itt nincsenek tüzelőanyag-költségek. A hátrányok közé sorolhatjuk például, hogy
olyan berendezéseket kell tervezni, amelyek ellenállnak a rossz időjárási körülményeknek, például az erős viharoknak, szökőáraknak is. Mivel ezek az eszközök sokszor a nyílt tengeren találhatóak, emiatt a karbantartási költségeik is jóval magasabbak lehetnek.
2013.06.04.
2021-03-16 12:38:12 |
Megosztás |
|