Energiatakarékos megoldások - Létezik költséghatékony és környezetbarát közleked

Létezik költséghatékony és környezetbarát közlekedés?



www.pannonmuhely.hu » Épületenergetika kezdőlap » Megújuló energiaellátás

Ez az a kérdés, ami minden olyan embert foglalkoztat, akinek van autója. Legalábbis egy részüket biztosan. Mert valljuk be, hogy a legtöbben a költséghatékony mellé állnának sorba, ha  pedig még környezetbarát is… az csak a ráadás.



Az üzemanyag ára az egekben van. Ezt manapság hétről-hétre halljuk, olvassuk, beszéljük. És az üzemanyag-fogyasztás csökkentése – ami egyenesen arányos az üvegházhatást okozó gázok csökkenésével – két kézenfekvő módon érhető el: csökkentjük az autóhasználatot (ez az, amit csak nagyon kevesen választanak), illetve megpróbálunk takarékosan vezetni, merthogy ez lehetséges. És ha a most következő intelmekre kicsit is odafigyelünk, akkor 5-10 százalékkal is csökkenthetjük a kiadásainkat. Hogy hogyan?

  • Vezessünk minél alacsonyabb fordulatszámon, ezáltal a széndioxid-kibocsátást akár 30 százalékkal is csökkenhetjük.
  • Kerüljük a fölösleges gyorsításokat és fékezéseket, ehhez elengedhetetlen, hogy jó előre felmérjük a forgalom alakulását.
  • Ha nincs rájuk szükség, ne használjuk feleslegesen az árammal működő felszereléseket, mint például a klímát vagy az ablakfűtést. Talán meglepő, de már ezzel is akár 2 százalék benzin is megspórolható.
  • A gumikban lévő nyomás is sokat számít, ezért nem árt rendszeresen ellenőrizni az abroncsokat. Mindig azt az értéket válasszuk, amit az adott gyártó az autó maximális terhelése mellett javasol. Ezzel 100 km-enként 0,3 l benzint is megtakaríthatunk.
  • Ne legyen tele az autó csomagtartója felesleges nehezékekkel, emellett a tetőcsomagtartó is további tényezője az üzemanyag-felhasználásnak. Ha nincs rá szükségünk, szereljük le.
  • Bár erről megoszlanak a vélemények, de a számok alátámasztják, hogy igenis költséghatékony megoldás, ha leállítjuk az autó motorját, amennyiben 20 másodpercnél tovább kell várakoznunk.
  • A rendszeres szerviz nagyon fontos. Az elpiszkolódott légszűrők például növelik a fogyasztást.
  • Ha rövid távra megyünk, gazdaságosabb a kerékpár vagy a séta, a hideg motor ugyanis jóval többet fogyaszt.
  • A környezetkímélő közlekedés szempontjából nagyon jó módszer a tele kocsi, így a kibocsájtott káros anyag mennyisége több ember között oszlik meg.
  • A kisebb autó kevesebbet fogyaszt. Ezzel nem mondunk újdonságot, azonban egy kis méretű gépjármű a környezetet sem szennyezi annyira.

A költségek csökkentésére és a környezet megóvására az alternatív üzemanyagok is lehetőséget teremtenek. Íme, azok listája, melyek manapság szóba jöhetnek.

Biodízel: Mára a világ és az EU számos országában alkalmazzák a biodízelt üzemanyagként, az előállítás és felhasználás gyakorlata már kialakult. Azért számít zöld üzemanyagnak, mert az alapanyagául szolgáló növények hozzávetőleg ugyanannyi szén-dioxidot kötnek meg növekedésük során, mint amennyi elégésükkor kijut a légkörbe. Mint a hagyományos gázolaj, a biodízel is csak a neki megfelelő, vagyis a dízel motorok működtetésére alkalmas: a mai szikragyújtásos hibridek és a benzines motorok nem képesek az elégetésére.

Bioetanol: Nagy tisztaságú víztelenített finomszesz, melynek felhasználása történhet eredeti formájában benzinbe keverve, illetve komponensként üzemanyag-adalék formájában. A bioetanol akár önálló üzemanyagként is felhasználható a különlegesen átalakított motorokban, vagy az eleve így kiépített gépjárművekben.

Biogáz: A biogáz szerves anyagok levegőtől elzárt (anaerob) lebomlása során keletkező gázelegy, amely mintegy 50-70% metánt tartalmaz. További összetevői: 30-40% szén-dioxid, vízgőz és (kis mennyiségben) kénhidrogén. is. A benzinhez képest a biogáz felhasználásával a CO2 kibocsátás 45%-kal, a nitrogén-oxid kibocsátás 95%-kal, a finompor emisszió akár 100%-kal, a mikroszemcsék kibocsátása pedig 80%-kal csökkenthető. Ugyanakkor a zajcsökkenés mértéke is figyelemre méltó.

Az alternatív járművek és üzemanyagok tömeges elterjedése sajnos még várat magára, de addig is tehetünk a környezet megóvásának érdekében a jelenleg használt, benzines autóinkkal is. A fentiekben felsorolt javaslatok betartásával, azaz a környezettudatos vezetéssel sok energiát megtakaríthatunk, megóvhatjuk környezetünket és még pénzt is spórolhatunk.

 

2013-10-01

2021-02-02 16:16:04

További cikkek a témában: Egyre nagyobb zajban élünk, mégsem védekezünk || Csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony || Fenntarthatósági kommunikáció és szemléletformálás || Megjelent a Panda energiamenedzsment || Közel repülni a naphoz? || A szénerőművek árnyékában || Energiát adnak a csillagok? || Szigorodnak az épületenergetikai előírások || Nélkülözhető az áramzabáló hűtőszekrény? || Melyik sütőt válasszam?

Megosztás

Itt iratkozhat fel hírlevelünkre > > >
general building contractor - english © 2009-2024 Pannon Építőműhely kft. Kapcsolat