Generálkivitelezés - - Durvakerámiák előállítása

Durvakerámiák előállítása

« Vissza a főoldalra

www.pannonmuhely.hu »Generálkivitelezés » Építészet » Durvakerámiák előállítása

Hogyan készülnek a téglák, mi zajlik le égetésükkor, hogyan jutunk el a meddő lefejtésétől a jó meleg otthonunk terét határoló falszerkezetig?

Durvakerámia termékeken agyagból égetés során nyert, színesre kiégő, rendszerint mázatlan, pórusos szövetű téglákat, cserepeket, födémelemeket értünk.

A gyártás menete az agyag megtalálásával, a nem kívánt meddő réteg eltávolításával majd kibányászással veszi kezdetét. Ezután előkészítik a formázáshoz a nyersanyagot, ami technológiától függően szállítással is kezdődhet, majd aprítással folytatódik, közben nedvesítik, homogenizálják az alapanyagot. Ekkor kerülnek bele az egyes kiegészítő alkotóelemek is, mint például a vázkerámiák esetében fűrészpor, polisztirolgyöngy.

A következő lépésben már a jól előkészített és formázható állagú agyagot az adott terméknek megfelelően formázzák. Téglák és födémelemek esetében ez rendszerint extrúderpréssel történik, tetőcserepeknél pedig revolverpréssel. Az előbbi hasonló elven működik, mint egy húsdaráló: egy csiga tolja előre a képlékeny masszát, s egy úgynevezett szájnyíláson átpréseli, ami megadja a keresztmetszetét a terméknek. Vázkerámiáknál vákuum alatt van a massza, így a feles levegő jobban kiszorul, a végtermék szilárdabb lesz. Ezt a végtelen hosszú téglacsíkot ezután fémhuzalokkal méretre darabolják. Revolverprés esetén két összeillő forma közé juttatják az előre meghatározott mennyiségű masszát, majd a prés összenyomja a két oldalt, ily módon alacsony levegőtartalmú, bonyolultabb (például több oldalán hornyolt cserép) termékek előállítására nyílik lehetőség.

A megformázott anyagmasszát ezek után szárításnak vetik alá, amely során kínosan ügyelnek arra, hogy e folyamat ne legyen túl gyors, vagy hősokknak kitett, mert könnyen repedések alakulhatnak ki, deformálódhat az egyenetlen száradás során a termék. Természetes úton és mesterségesen is száríthatnak, például az égetőkemencék hulladékhőjét felhasználva.

A kiszárított termék ha vizet kapna, újra agyagmasszát lehetbe belőle gyúrni. Amitől kerámia lesz az agyagból az az égetésnek köszönhető. 900-1100 ° C-on való kiégetés során felizzanak az agyagszemcsék s végérvényesen összetapadnak. A kerámia már formatartó, víz hatására nem képlékeny, teherbíró anyag.

Még néhány szó az alapanyagról: Tömör téglák esetében az adott térfogatra vetített szilárdságuk jóval kisebb, mint például a vázkerámiáknál, ezt az alapanyagszemcsék zömmel 20 mikrométer feletti aránya adja. Vázkerámiáknál, födémbéléstesteknél, cserepeknél a finom, tehát a 20 mikrométernél kisebb agyagszemcsék dominálnak, ezáltal szilárdabbak, és kevésbé pórózusak. A vázkerámiáknál ezért nem is a porozitásuk, hanem a nagyfokú üregeltségük a fő hőszigetelő ok.

Ispán Róbert    

2011-07-20 13:08:33

^ Ugrás az oldal tetejére ^


További cikkek a témában: Korszerű falazatok || Passzívház falszerkezetek || Fa nyílászárók || Korszerű műanyag nyílászárók || Nyílászárókról || Bevezetés a passzívházak világába || Passzívház követelményrendszer || Passzívház tervezés || Meghökkentő Aerogél || Vályog, mint építőanyag || Vályogfalazatok típusai || Megoldás a láthatáron! || Szép, járható zöldtetők || Kerámiák korroziója || Tömörség, porozitás, üregeltség || Vázkerámia kisokos || Vázkerámia falazóelemekről || A világ első szögmérője || Harkály vs. hőszigetelés || Újra kell árazni a lakásokat? || Kacsalábon forgó paloták || Állatbarát falfelújítás || Az öngyújtós teszt || Purenit szigetelés || Holcim díj, 2011 || Szocpol is függ az energetikától || Könnyű vagy nehéz? || Szigorodnak az előírások! || Tégla újragondolva || A tanúsítvány célja || Módosul az OTÉK || Fehér tetők a jobb klímáért || Év Homlokzata 2011 || Nyílászárók beépítése || Tanúsítás hirdetéshez is || Mi várható a 7/2006 TNM-tel? || Változások a tanúsításban || Mitől függ a komfortérzet? || Az energiatudatos épület I. || Az energiatudatos épület II. || Az energiatudatos épület III || Ökopolitikai Nyári Egyetem || Módosult 7/2006. TNM rendelet || Tanúsítvány-rendelet módosítás || Zöldfal || Zöldtető || Új EU-s energiahatékonysági irányelv || Energia stratégia || Valóságos kincsesbánya || Energiahatékony ipari épületet adtak át Komlón || Év háza 2012 || A legkeskenyebb ház || Energiatudatos játék - Lurkóvilág || Energiatudatos fődíjat adtunk át || Új energetikai tanúsítvány || 76 % elégedett a fogyasztással || 1,6 kg/m3 - Mi az? || Energetikai tanúsítvány HET || Rezsiköltségek 2000-2011 || Új energetikai előírások! || Követelmények régen és ma || Milyen a jó hőszigetelés? || Hőszigetelés természetes anyagokkal? || Műanyag, ami mindent helyettesít || EU Energiahatékonysági Irányelve || Energetikai tanúsítványok || Körülbelül 50 ezer passzívház a világon || Új épületenergetikai előírások || Év homlokzata 2016 || Belső oldali hőszigetelés || Hogyan autózhatunk környezetkímélőbb módon? || Az energiatudatos épület egyik kulcsa a hőszigetel || A földházban laknak emberek? || Az aktívház a legjobb választás? || Egy tető, mely szép a szemnek és jó a világnak || Passzívházak itthon és Európában || A fenntartható építészet csúcsa: a passzívház || Már itthon sem álom az önfenntartó ház || A megújuló energia is számít a passzív házaknál || Lehetőségek az energiatudatos építészetben || Idejében kezdjünk hozzá a hőszigeteléshez || Pázsit a tetőn, tisztább levegő a városokban || Otthonaink szigetelése is késhet || Kevesebb pénzünk szökik el a falakon ||


Itt iratkozhat fel hírlevelünkre > > >

Hírlevél feliratkozás >>

Pályázatfigyelő >>

Épületenergetika üzletág >>


SZAVAZZON!
Mi érdekeli Önt leginkább?
Melyik témában olvasna legszívesebben cikket?

Aktív házak
Passzív házak
'Közel 0' házak
Okos házak

HÁZÉPÍTÉS KALKULÁTOR:Online házépítés kalkulátor


ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉS:Energetikai tanusítvány készítés

TÉMAAJÁNLÓ
»Zöld házak »Házbemutató »Okos házak »Fenntarthatóság »Luxus »Energiahatékonyság 





general building contractor - english
Kapcsolat