Napkollektor pályázat eredményei


www.pannonmuhely.hu » Épületenergetika kezdőlap » Pályázatírás

A végleges adatok szerint több mint négyezer érvényes pályázatot fogadott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napkollektoros pályázaton, az átlagos támogatási összeg 650 ezer forint volt.



Forrás: Napi Gazdaság, 2012. augusztus 29.

A beérkezett 5686-ból összesen 4275 érvényes pályázatot fogadott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a májusban zárult, az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer napkollektorrendszerek kiépítését támogató kiírásán − tájékoztatta lapunkat a tárca. Az NFM szerint 4 ezer pályázatnál született már meg a támogatási döntés, ami az eredeti keretösszegnek megfelelő, közel 3 milliárd forint támogatási értéket jelent. A minisztérium úgy kalkulál, hogy a több mint négyezer támogatási döntéssel rendelkező pályázat 6,5 milliárd forint értékű beruházást eredményez majd.

A kifizetések már elkezdődtek, illetve folyamatban van az elszámolások benyújtása és azok felülvizsgálata is. Az utófinanszírozású programban azonban elképzelhető, hogy a teljes összeget mégsem fizetik ki, hiszen az NFM szerint a folyósítás alapfeltétele, hogy a nyertes pályázó az előírásoknak megfelelően és hiánytalanul nyújtsa be a beruházáshoz kapcsolódó számlákat és az azokat összesítő elszámolást.

A pályázók átlagosan több mint 650 ezer forint támogatást igényeltek, az átlagos beruházási költség pedig 1,43 millió forint. A pályázatot tavaly októberben írták ki, majd többszöri meghosszabbítással május közepére merült ki a rendelkezésre álló keretösszeg. A pályázati forrás a teljes beruházási érték 50 százalékát fedezhette, lakásonként legfeljebb 800 ezer forint vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatáshoz juthattak a napkollektoros rendszerben gondolkodók.

Az NFM adatai szerint a támogatásra jogosult nyertes pályázók túlnyomó többsége − több mint 99 százaléka − magánszemély, és csak a fennmaradó egy százalékon osztoznak fele-fele arányban a társasházak és többlakásos ingatlanok. A támogatásra jogosult pályázatok több mint 60 százaléka a használati víz előállítását célzó napkollektorok beszerelését célozza, míg a második leggyakrabban előforduló igény − a pályázatok több mint 30 százaléka tartozik e körbe − a használati meleg víz előállítását és a fűtésrásegítés lehetőségét is kombináló rendszer kiépítésére érkezett.

---------------------------------------

A Pannon Építőműhely Kft. mérnöki-energetikusi tanácsadással, az energetikai tanúsítványok elkészítésével támogatja az energetikai pályázatok elkészítését. Amennyiben Ön is tervezi a pályázati támogatás igénybevételét az alábbi email címen jelezze felénk: info@pannonmuhely.hu

2012-09-15 22:22:34


Megosztás

Itt iratkozhat fel hírlevelünkre > > >


general building contractor - english © 2009-2018 Pannon Építőműhely kft. Kapcsolat
Szerző: | Weblapkészítés