Energiatakarékos megoldások - Sütőolaj újrafelhasználás

Lassan csordogál a használt sütőolaj



www.pannonmuhely.hu » Épületenergetika kezdőlap » Megújuló energiaellátás

A Mol begyűjtő akciójához már tízezer család csatlakozott, de a veszélyes anyag nagy része ma még az élő vizekbe kerül - derült ki a Napközbenből.



Forrás: MR1 - Napközben

Április óta tart a Mol sütőolaj-begyűjtő kampánya, de sok településen a hulladékgyűjtő udvarok is átveszik a lakosságnál keletkezett, veszélyes anyagnak minősülő használt étolajat, ha azt szakszerűen, szelektíven tárolva hozzák be, máshol pedig még házhoz is jönnek érte, ha kell - derült ki a Napközben összeállításából.

A használt étolaj nagy részéből biodízel lesz. Az országban két biodízel-gyár dolgozik, egy a keleti, egy a nyugati országrészben, ezek kapacitása egyelőre elég ahhoz, hogy feldolgozza az így beérkező sütőolajat, a felmérések szerint azonban 150 liter olaj gyűlhet össze egy lakosnál évente, és ennek a mennyiségnek a nagy része ma még az élővizekbe kerül.

A használt étolaj begyűjtése az intézményeknél már kötelező, a lakosságnál azonban nem, így jutottak el odáig, hogy a begyűjtés, átalakítás, a technológia költségeit vállalva is hozzájárulnak a környezet védelméhez - mondta el Rácz László, a Mol megújuló üzemanyagokért felelős igazgatója a műsorban.

Pánczél Andrea, a cég kommunikációs igazgatója az eredményekről is beszámolt. Az elmúlt három hónapban tízezer család csatlakozott az akcióhoz, amelynek keretében most száz, de ősztől már 150 kútnál lehet leadni a sütőolajat. Fizetni egyelőre nem tudnak érte, mert már a feldolgozás költsége is meglehetősen magas, de az akció folytatódik - tette hozzá. 

A használt étolajat átvevő kutak listája itt található.

Lengyel Ágoston 2011-10-03 01:19:15

További cikkek a témában: Egyre nagyobb zajban élünk, mégsem védekezünk || Csupán az ipari ingatlanok harmada energiahatékony || Fenntarthatósági kommunikáció és szemléletformálás || Megjelent a Panda energiamenedzsment || Közel repülni a naphoz? || A szénerőművek árnyékában || Energiát adnak a csillagok? || Szigorodnak az épületenergetikai előírások || Nélkülözhető az áramzabáló hűtőszekrény? || Melyik sütőt válasszam?

Megosztás

Itt iratkozhat fel hírlevelünkre > > >
general building contractor - english © 2009-2024 Pannon Építőműhely kft. Kapcsolat